Az esküvői dekoráció megtervezése izgalmas, de egyben kihívást jelentő feladat is. Az egyik legfontosabb dolog, hogy harmonikus, mégis egyedi légkört teremtsünk, amely emlékezetessé teszi a Nagy Napot. Ebben a cikkben bemutatunk néhány trükköt, amivel lenyűgöző és elegáns esküvői dekorációt hozhattok létre.
Nagy terek, üres sarkok díszítése
Amikor először megtekinted a kiválasztott helyszín, figyelj meg jól minden szegletet, sarkot is. Gondold át, hogy milyen útvonalakon fog közlekedni a vendégsereg. Melyek lesznek azok a területek, ahol az idő többségét tölteni fogjátok. Sétálj úgy, mintha vendég lennél, nézz körül és jegyed fel, hogy mit lenne jó eltakarni, illetve hová kell nagyobb dekoráció és hová lesz elég valami kisebb. Szemmagasságban tervezz elsődlegesen. Keress rögzítési pontokat is, és kérdezd meg helyszín tulajdonosát, hogy milyen technikákkal engedi a kifüggesztéseket. Biztosan sok ötlete is lesz a korábbi esküvők alapján. Bár valószínűleg nem te magad fogsz dekorálni, de amikor egyeztetsz majd dekoratőrrel, vagy a barátnőiddel, akik segíteni fognak, akkor sokkal hatékonyabban tudtok majd egyeztetni az elképzelésekről.
A padlóváza dekorációk például tökéletesek üres sarkokba, vagy az átjárók két oldalára. Szépen megemelik a virág kompozíciókat, és ezáltal nagyobbnak hatnak. Érdemes megkérdezni a helyszínt, mert általában már rendelkezésre állnak náluk a vázák, amiket kérésre tudnak biztosítani. Különleges eleganciát kölcsönöznek bármilyen eseménynek. Az esküvői helyszínen elhelyezett magas, díszes vázák azonnal vonzzák a tekintetet, és emelik a helyszín dekorációjának színvonalát. Nem mellesleg általában mozdíthatók is! Vagyis amikor valamelyik térben feleslegessé válnak, akkor átcsoportosíthatjátok őket például a lagzi fő helyszínére.
Mennyi dekoráció legyen az asztalon?
Az asztali dekorációk összeállítása különös figyelmet igényel. Általános tanácsunk, hogy ne legyenek túl nagyok, hogy tudjanak beszélgetni a vendégek, és ne zavarja őket a kilátásban sem. Mindamellett a nagy asztali dekorációk az ételek felszolgálást is megbonyolítják, és kényelmetlenné teszik az étkezést. A menükártya és a köszönőajándék is helyet fog foglalni az asztalon, így ezzel is érdemes kalkulálni. Próbálj kisméretű vagy az asztal síkjában elhelyezkedő dekorációban gondolkodni, mint mondjuk egy szép asztali futó. A nagyobb méretű dekorációkból pedig elég 4 vagy 6 terítékenként, esetleg asztaltársaságonként egyet elhelyezni. Ez az elosztás az ültetésben is segítség lehet.
Az asztali futók finom, mégis látványos kiegészítői az esküvői asztaloknak. Kiemelik az asztalok közepén elhelyezett dekorációkat, és összekötik a különböző elemeket. Még egy pajtában vagy sátorban rendezett esküvőn is helyet kaphatnak, és képesek elegánssá tenni még a sörpadokat is!
Hogyan válassz asztali futót?
- Anyag: A szatén, bársony vagy a natúr lenvászon futók elegáns és stílusos megjelenést kölcsönöznek. Válaszd ki az anyagot az esküvő stílusához igazodva.
- Szín: A színválasztásnál figyelj a harmóniára. Ha a virágdekoráció élénk színű, válassz semleges árnyalatú futót, hogy kiemelje a virágok szépségét.
- Színkoordináció: Ügyelj arra, hogy a padlóvázákban és az asztali futókon és az asztali vázákban használt virágok, színek és minták összhangban legyenek egymással.
Az esküvő dekorációja tükrözi az ifjú pár személyiségét és az általuk elképzelt álomesküvő hangulatát. A padlóvázák és az asztali futók kreatív kombinációja elegáns és látványos esküvői dekorációt eredményez, amely minden vendéget lenyűgöz.